Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2022. október 5.

Új év, új remények – csb 2022 I/A 4. forduló

A 4. fordulót játszottuk le a héten, és ezúttal ez végre nem volt üres frázis – az összes meccsre sor került a kiírt időpontban, és ez már sajnos hír. Az Angels a GAMAX-ot fogadta, stílszerűen az egyes asztalon. A két legjobban álló egység csapott össze, és bár Argayék frissen jutottak fel, a negyedik fordulóra elérték, hogy ez már szuperrangadónak számított, az eredmény pedig tükrözte, hogy egyenlő erők küzdöttek, hiszen pont döntetlen (66–66) lett a végeredmény.
Mezei Katalin
2022. október 4.

Licitfórum 2022 – Feladványok

A licitfórum feladványaira várjuk az olvasók válaszait is. A válaszok az év végi Bridzsélet 2022 magazinban jelennek meg.

Ottlik Géza, Nagyiván Gábor
2022. október 3.

A Budapest-coup – Ottlik 110

Azt a bridzsezők többsége tudja, hogy az 1960-as évek második felétől megjelent publikációiban Ottlik Géza más szintre emelte a felvevőjáték mesterfogásait. Persze ez nem máról holnapra történt, az előzmények az 1930-as évekre nyúlnak vissza. Ottlik meggyőződése volt, hogy a játék technikai elemeinek érdemes valamilyen nevet adni, így egyik kedvenc cseljátékát, amely egy 1934-ben játszott partiban fordult elő és mi Ferenczy-coup-ként ismerünk, később a külföldi szaklapokban Gellérthegyi-coup-ként említi meg. Ezt a motívumot továbbfejlesztette, új nevet adott neki és Budapest-coup-ként próbálta ismertté tenni. A coup lényege, hogy a felvevő maga hozza ütésbe hosszú színükkel a védőjátékosokat abból a célból, hogy előbb-utóbb valamilyen beszorítás alakuljon ki. E játékot egy jó tempójú kommunikációs blokkolással is kibővíti, így ez az ötvözet képezi az Ottlik által Budapest-coup-nak elnevezett játék lényegét. Sajnos ez a mesterfogás ezen a néven és ebben a formában nem került a szakirodalomba, a fő motívumot a suicide squeeze-ek családjába sorolták be (öngyilkos-, testvérgyilkos-, kannibál-beszorítások). A coup másik, bár nem teljesen megegyező elemét ma a scissors-coup-hoz (olló-csel) tudjuk hasonlítani.
Fazakas Gergely
2022. szeptember 29.

Jöjjön a henger – Csb 2022 I/B és II. osztály 3. játékhét

Az I/B-ben mindhárom forduló teljes körű volt, így már tisztábban láthatók a pozíciók. Az A csoportban a továbbra is a magabiztos Izobau TSC vezeti a csoportot, de az ELTE és az Ecosoft is kiemelkedik. A B csoportban a Durostone a maximális pontot besöpörte, így az élre állt. A SZTAKI döntetlenjével a második helyre csúszott, a Feel The Beat nagy győzelmével szoros harmadik.
Gulyás Dániel
2022. szeptember 28.

Új év, új remények – csb 2022 I/A 3. forduló

A 3. fordulóra került sor a csapatbajnokság első osztályában. Illetve annak csak egy részére, mivel ezúttal nem egy meccset halasztottak, hanem mindjárt kettőt – eddig a 18 kiírt találkozóból 4 maradt el, több mint 20 százalék. Szerencsére lassan elfogynak a halasztási lehetőségek, hiszen azt minden csapatnak egy évben csak egyszer lehet, remélhetőleg ez a szabály még most is él. Várjuk a pótlások eredményét, ezekről eddig semmi hír.


Fazakas Gergely
2022. szeptember 22.

Micsoda partik! – csb 2022 I/B és II. osztály 2. játékhét

Azt kérte a szerkesztő, hogy egy-két izgalmas partit válasszak a másodosztályból, kicsit többet az I/B-ből.

Gulyás Dániel
2022. szeptember 21.

Új év, új remények – csb 2022 I/A 2. forduló

A pulai (pólai?) verseny után a 2. fordulóval folytatódott a csapatbajnokság minden osztályban. Sajnos ezúttal is halasztottak egy mérkőzést, így most is csak 5 összecsapás volt látható a LoveBridge felületén.

Fazakas Gergely
2022. szeptember 8.

Csülökre! – csb 2022 I/B és II. osztály 1. játékhét

Az I/B osztály 16 csapata két nyolcas csoportban látott neki a körmérkőzésnek. Egy változás történt az előzetes rajtlistához képest: Vida Misi és Vinkler László a P-T-hez igazolt, a Vida csapat helyén Feel the beat néven a bajnokságra talán legesélyesebb négyes: Tichy Eszter, Zalai Ágnes, Marjai Péter és Balásy Zsolt nevezett. A mindig veszélyes Durostone-tól azonban határozott verést kaptak.

Gulyás Dániel
2022. szeptember 7.

Új év, új remények – csb 2022 I/A 1. forduló

„Új szín, új remények” – szoktuk mondani, amikor felvevő- (vagy ellen-)játékban nem válik be egy mellékszín kidolgozása. Nos, idén sok csapat próbált új összeállításban indulni a bajnokságon, bár ez talán az első osztályra kevésbé igaz. Még nincs III. osztály, de a II.-ban 23 csapat nevezett. (Az I/B-ben és a II. osztályban történtekkel külön cikkben foglalkozunk.)

Nagyiván Gábor
2022. augusztus 30.

Az utolsó partiban dőlt el Fischer Brigittáék sorsa – nyílt világbajnokság

A wroclawi nyílt bridzsvilágbajnokság 8. napján a csapat- és a párosverseny döntője zajlott. A párosverseny A döntőjében 58 páros küzdött a győzelemért, mi a Kemény György–Trenka Péter páros révén voltunk érdekeltek, akik a rendkívül erős mezőnyben az 52. helyen fejezték be a versenyt, jó darabig tartották magukat, de a végére kicsit elfáradtak. A világbajnoki címet a lengyel Krzysztof Buras–Piotr Lutostanski kettős szerezte meg bő 4(!) százalékos előnnyel az ausztrál–újzélandi Nabil Edgtton–Michael Whibley, és a norvég–svéd Geir Helgemo–Fredrik Nyström előtt. Az előző napon véget ért B döntőben 96 pár indult, Czímer Csaba–Szalka Tamás az előkelő 13. (57,43 százalék), Gulyás Dániel–Hodosi Péter a 25. (52,83), Tubak Dániel–Vikor Attila a 33. (52,03) helyen ért célba. A nőknél nem történt meglepetés, a sokszoros világbajnok amerikai Jill Meyers–Kerri Sanborn páros szerezte meg az aranyérmet az angol-német Sarah Bell–Marie Eggeling, és az amerikai Hjordis Eythorsdottir–Janice Seamon-Molson előtt.